...veszettül várom a tavaszt,
hát, Te...?
Te is várod-e azt? szívesen látnád-e már őt is vendégül?
csakúgy mélázón
kitekintgetőn
fel-felsejlik
a távoli napfelkelte
aranyba mártottan narancssárgás
színkavalkádja,
bár én most mégis
színtelenül gondolok
rá és annak utódjára,
napközben fejemben fejvesztve
összetorkollik
minden egyes heves
impulzív
gondolat,
az órák buzgólkodó elteltével
már kevésbé forgatja agyamban a kedélytelenül kattogó
mozdulatokat
az ide-oda tekergető fuvallat, s
hiába minden következetesen is kikérlelt pihentető pilledés,
elérte memóriámat a korán jött időskori feledés;
mondd, hát Te mitévő vagy képes lenni
a váratlan fizikai fáradtságod ellen?
szoktál-e olykor-olykor megrökönyödni, mikor
értelmed már nem ifjúkori - képpen rezzen?
esetleg teszel-e frissítő sétákat közeli parkokban, avagy téren?
várod-e a párod, hogy inkább ő kérjen:
lépjünk innen a téli félhomályból,
át egy ismeretlen mezőre, ahol a Nap sugaraival
csak minket bámul, s
arcunkra csak nekünk írja kedvességét
aranyszínű-narancssárgás
újratölthető "költő"tollából...?
...veszettül várom a tavaszt,
hát, Te...?
Te nem félsz attól, hogy elriaszt...?
/GertrudCettler/
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.