...Kedves, széllel szemben jött a sorsod értem, hogy magával vigyen...mondd, merre induljak?
...Mondd, csalfa álruhát barátaidnak hitt embertársaid miért is árulnak?
...Kedd hajnal volt, most már tisztán emlékszem,
amikor kézről kézre, ujjaink hegyéről, daliás dombra fel s lenge lejtőről lecsúszva
egymás vágyaiba bátortalanul én hozzád, te hozzám felé jöttél táncolva...
...szisztematikusan összepakoltam mindent: alsóneműk alulra, melegebb pulcsik hűvösebb napokra
felülre kerülve tapadnak rendre egymás mellé állított bőröndjeim rekeszeiben,
nem maradt már hátra semmi nyoma forrongó érzéseimben
se várakozásnak, se sóvárgón óhajtó nagy találkozásnak...
...szertelenül szívbemarkoló szimptóma kéreti kijózanítani önmagából Teveled is töménytelenül megtelt lelkem pókhálós részeit...évezredek teltek már el, hogy nem érintettem, nem babrálhattam tüneményes tincseid...
...szarkasztikusan is soraimat nem akarón zárom,
abban reménykedve, hogy magamat nem vádlón hajtom fejem Tenélküled kihűlt párnámra,
s nevedet emlékeim tekervényes útvesztőjében viszontlátom mihamarabb nem csak pillanatokra, sem percekre, hanem töménytelenül és túlontúl is sok sok óraszámra...
--GertrudCettler--
pinterest.com-photos
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.