belenézek a kamerámba...
nem látom önmagam,
belecsöppentem önvalóm társaságába...
melynek csupán egyetlen jókedélyű foglya van,
számtalan arculat...
csipetnyit sem csak néhány kérdés,
érzem mindennek súlya van...
lelkemben sután közlekedő érzés,
fújja a szél sejtetőn selymes hajam...
fáradtan belibben egy gyors mosoly,
cikázós romantikusan is szentimentalista ábrándfolyam...
távolban megjelenik egy sürgős ügyért átvonuló hangyakonvoj,
pixeles képet raktam össze egy mutatós félmosolyból...
---GertrudCettler---
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.