„Valamit úgy ropogtatnék!”-szólalt fel Ludmilla, a láma leány.
Vajon mit kapjon a kis torkos turista, ki cseppet sem kicsit csalafinta
s ki reggeltől estig, sőt
estétől is vissza hajnalig
az erdőt járja…? hisz
se mamája, se gazdája, nagyon is el van ő anyátlanodva
sajnos ez lett élete nagy tragédiája;
„Talán ha Te Kedves Olvasó”, ott a kellemesen lágy otthonodban
szívedbe fogadsz,
miközben rólam rejtett sorok között olvasgatsz,
kicsit szívem felmelengeted
sejtelmes érzelmeket felém terelgetsz, hogy aprócska törődésed
érezhessem
lelkem máris szelíd dallamokat indít énekelnem
Veled a világ nehézségeit könnyebb elviselni,
gondolatpárnácskáidon elszenderedni, hogy
álmomban járatlan utakat megjárhassak,
kimondatlan gondolatokat kimondhassak,
s végül a ropogósra vágyó hasam is megtelne,
hisz Te lehetnél, ki figyelmét reám terelve
lelkemet is felöltené
kötődéssel idestova,
mely többezer évig is kitartana,
nos, lennél-e te, aki e hiányosságaimat befoltozza?
/GertrudCettler/
pinterest.com fotó
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.