nesztelen szavaimmal bekúszom estédbe, tán nem is vártad…sebaj, itt felejtem mindet elmélkedő emlékbe, ahogy egykor találtad:
talán szunnyadó fény leszek lámpádon, mely lassan elszendereg, amint szemedre nehezedik az éjjeli álom,
talán érkezek hozzád, mint a sosem hallott fehér zaj, mellyel füledbe morajlik vissza-visszatérően egy enyhe zsivaj, no meg a megpendítve rég elfeledett pár húros gitárom
mindeközben ablakomat kitárom, a világ feszélyező hangját kizárom,
Legyen hát, e napszentület számodra idillikusan krémes, hogy éjszakai víziód lehessen még leleményes, vagy akár csak pusztán megízlelhesd a holnap képmását,
s frissen felébredve elmesélhesd mi mindent éltél át, míg képzeletben erre-arra jártál, tán hétfejű sárkányokkal is megvívtál
ám megeshet, hogy lábaidat álmaidban bandukolva domináns gondolatok vakvágányra vinnék, mégis reggel élénken felocsúdva ellentétes gondolataiddal én is harcot vívnék, kijózanítóan homlokodra fagyos számmal forró csókot ajándékoznék
s hagynánk, hogy a nappalt újra felváltsa az éjjel, hogy összeforraszthassa a békéset a meghittséggel…
/GertrudCettler/
#hunglishcorner írások
#csak úgy jött sorok
pinterest.com fotó
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.