-ARCTALANUL-
bolyongok a bíborosan buzdító mezőkön
zajtalanul az égre tekintek s várom,
hogy a nap csillogó sugaraival előjön
ezernyi kérdés kavarog kiüresedett elmémben
leülök mégis gondtalanul a csillagok alá
az éjszaka csendjében
céltalanul bámulok felfelé majd a szurok sötét távolba
óvatlanul neszeket hallok,
ki az aki itt láthat ma?
figyel-e rám egyáltalán bárki is?
nehezékként még rám borul egy távoli galaxis
bennem újabb értelmetlen elméletek
cikáznak
tudnod kell, bármerre is jársz
szívemben Téged örökkön örökké
vigyázlak
majd ismét szikrázó világosság kertjében
elmerengve kívánatos képzeteim
tükrében
fel-fellobban néhány elmúlt órák ódon
érzése óvatlanul, hogy magával
ragadjon a mélység
távlataiba oktalanul
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.