Cettler Gertrúd
vívódó vágyódás
e-szembe jött velem a minap, amolyan rózsaszínes-lilás, szezonális,
kacér érzés, csak úgy vágtatott felém,
örömódás dallamok szárnyán
ezer, meg ezeregynyi, mézédes kérdés
kérkedve virult is arcán, éberen érkező, pirkadatként piruló
postakocsin robogott
a porral teli úton,
körülötte pillangótánc
töprengett a múlton,
hogy miért ment el, aki a télen még itt volt
s miért is jött vissza, a télutói égbolt
vágyódón
kérlelt kikelettel; újból felkeltem
perdültig fodrozódó,
téli fagyokat leváltó
módozattal teli lelkem;
ő is csak reméli: ez az évszak jobb lesz, mint egykor volt,
s tán hoz majd rügyeket,
zölddel megpakolt lombozatú berkeket,
tiszta, s üde sugallatú
álmokat,
szívet felmelengető,
tiritarka szirmokkal körbeölelt virágokat
Cettler Gertrúd
játssz-ma
- március 29. vasárnap, hajnali kettő:
dobott nekem a zsenge életjáték kockája
egy amolyan hatost
szóval, indulhat a lépés…
de vajon merre is tévelyedjek most
keresném sötétségből kitisztult nyárelő-kelő-lelkem
leheletnyit lelkesen, citromlepkéket kutató
fájdalmát
viszont ezt az arcomra fagyott dalt
újonnan jött módon újjászületett melódiák
réges-rég sejtjeimbe kódolt élénkséggel felolvasztották
…
buja boldogságot színlelő bábuként tovamozduló hétköznapi relikvia
soha többé már nem leszek, szenvedő szívvel sem senyvedek
hagyom, hogy kívül-belül felborítsa tavaszi időszámításra hangolt emlékezetem
a már korántsem olyan zimankóból lett tavasztündér
hozta mosolyra tévedt képzeletem;
s mindeközben játszani tévedek,
immáron társas formában
Cettler Gertrúd
Rád-hangolódó
...ha az évszakok rendre változnak is,
egy dolog mozdulatlanul örök:
hogy Te örülsz nekem,
s én Veled örülök
…ha minden melegedő megszokás ugyan úgy marad is,
majd aztán
egyetlen tavaszt hirdető tényező kezd
kihűlni csupán
keresztbe-kasul ketyegő aortapumpám közelében,
mégpediglen,
hogy sokszor átélt kiábrándult pillanatoktól
szívem kesze-kuszán ugrándozva
végérvényesen elbúcsúzik…
…s ha mindvégig remegve is nyújtom Feléd
kezem,
hát, pótolhatatlan érzésáradattal kérdezem:
ugye, nem vonulsz vissza, sem pedig el?
ugye, Te számomra valóban létezel?
s, ugye hazaérkezésedről önfeledten dalolsz majd rólad nekem,
mint a mezei pacsirta?
melyből tudva remélem, hogy ki e sorokat feléd fújta
emlékeidben mindig is fel-felbukkan, mint az éjszaka a csillagokkal,
de minimum, mint estimesét elmondó történet, teli angyalokkal
Cettler Gertrúd
édes j-át-ékszer
sejtelmem sincs,
hogy sejtjeimben
mi is ez a vérpezsdítő enyhe paláver,
tavaszias zápor zúdul kiszáradt homlokomra,
mellyel most még hadakozik
Október, November sőt December
telek jöttek, ki-ki a maga lábán
keserű édes pillanatok múltak
kértelek, hogy
hagyjuk el a múltat
ámbár, ne csak kissé árván
persze érkezett is
újszerű, s erre mindig újabb képletesen megfogott
szivárvány
annyira kívánom keresni az el-nem-fojtottat…
de hát, mily jó is lenne, ha ezt együtt tehetnénk,
harmatos időben kint a verandán is ülhetnénk,
füleinket a körülöttünk csicsergő virradatra hegyeznénk,
s nem lelne ránk más
csupán a hajnali szendén összebújós érintés,
mely divatjamúlt gondolataimat messzire repítené
puha, zajos zivatar hagyta sárban
hempergő vívódásainkat
távoli galaxisokra hintené
Cettler Gertrúd
megrajzolt szavak
…amolyan jómagam-féle tollbamondással induló
körülírással vettem kezdetét
egy jövőközeli történetnek.
hogy miért is volt mindez
most ezt is komolyan, komoran kérded,
vagy hogy mi is lett a várt váratlan vége,
s oly sok ide-oda kergetőzés a nárciszokkal zsúfolt réten…
megérte-e mindvégig tépelődnöm,
nap mint nap ezen esztelen-keményen…?
ó, de hát mi is üthetett Tebeléd…?
minden eddig fel nem sorolt érzéseidet is
vegytiszta tintádba merítenéd…
csalfa szemeidnek mindvégig mindent elhinni
mégis csak temérdek
szívtelen,
szakítós monológ után is
jöttek, meneteltek az érdektelenül érdes évek
s lettem rájuk is immunis
…
kezemben most is varázstollamat tartom,
kint ülve a kora áprilisi szellővel átitatott szabadstrandon;
bámulom bambán, ahogy a hullámok lágyan hozzáérnek a megdermedt sziklákhoz
amott, a szabálytalanul elterülő parton…
s egy váratlanul érkező kéz hozzáér meggörnyedt hátamhoz;
filozofikusan, el-eltűnődve a vörösessárga naplementés tájban,
két-színű tintáinkkal egybefolyva
a hóvirággal megtelt fehérséget tompító félhomályban
izzón elvegyülve az elektromágneses sugárzásban
együtt indulunk a megrajzolt jövőnket irányítani készülő bolondos táncban
#photos-pinterest.com
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.